Friday, October 12, 2012

1902 Október 12


Oktober 12.-én száztíz éve annak már, hogy a  XX. század  egyik legreprezentatívabb szoborcsoportját leleplezték Kolozsvár főterén. Akkoriban a mű alkotója, nó meg híres kortársai semmit sem sejthettek arról, hogy mi is lesz gyakorlatilag e szobornak a sorsa száz, esetleg annál is több év múlva. 


A XX. század eggyik legszebb köztéri szobra

A magyar történeti szobrászat legnagyobb mesterének, Fadrusz Jánosnak legreprezentatívabb alkotása a Mátyás király lovas szoborcsoport, ami  kellőképpen illeszkedett be abba a körzetbe ahol évszázadok óta egy olyan templom emelkedett a fellegek felé a város központjában ami máig is e kincses városnak legfontosabb és egyben legétékesebb reneszánsz építménye. Nevét a mennyei hadak nagy vezéréről, Mihály arkanygyaláról  (aki a templom felett a bejárat fölött is őrködik és aki az oltár mögötti ólomüvegen is jelen van) kapta ami nem más mint ”Szent Mihály templom”.

Ólomüveg -Mihály arkangyal (K-vári Szent Mihály templomban)

Húsz évvel a Trianoni békeszerződés  elött tökéletes döntésnek tünt, amikor a város magyar előljárói olyan határozatot hoztak, hogy nemzetünk legnagyobb királyának tiszteletére, szülővárosában (akkoriban szabad királyi város) Kolozsváron szobrot emeljenek. A lóháton ülő királyt és a négy híres hadvezért ábrázoló szoborcsoport bemutatása és ennek leleplezése, mint ahogyan írodott vagy az akkori képek is mutatják,  nagyon sok személy részvételével történt 1902 Október 12-én.

110 éves megemlékezés

1920-óta ez a szobor ami mára felkerült az UNESCO világörökség listájára is nagyon sok gyalázaton ment keresztül.  Az 1930-as években a románok lebontással fenyegették de végül csak egy ugyanolyan nyelvű tájékoztató  tábla került az alapzatra, majd a komunizmus alatt is szó esett a megsemisítésről ami szerencsére nem történt meg. A forradalom után (1989) magyarellenes személyek, többek között egy poplgármester is, aki több mint tíz évig állt a város élén, mindent elkövetett/tek, hogy a kissebbségben élő magyaroknak és ezek kultúrájának minél több rosszat tegyen/ek, illegálisan visszaállítatták ezt a feliratot.

Fadrusz János műve  60 méter magasból

Miután egy igazi demokrata polgármeser került Kolozsvár vezetésére, aki meghallgatta a városban élő magyarok óhaját és kérelmeit,  már jöttek a jobbnál jobb döntések, többek között a szoborcsoport restaurálása is ( a Magyar állam is finanszírozta), ami lehetővé tette a alapzat teljes átépítését és a szobrok felújítását, visszaadva a műemlék eredeti 1902-es pompáját.

Fotók a szobor készitéséről (EMN kezdeményezése)

Már több mint száztíz év multával amikor ezek a sorok írodnak, Kolozsvár legszebb köztéri szobrán, pontosabban a szobor elötti talpazaton, amellett, hogy az eredeti négy nyelven feltüntetett bronztábla tájékoztatja a látogatót, visszakerült az a felirat is egy másik táblán ami teljesen ellentmond a történelemnek. 


Főtér Kolozsvár (esti kép)

Minazok akik ismerik Erdély igazi múltját, azok azt is tudják, hogy Kolozsvár városának minden idők leghíresebb szülötjének nevét nem tudja egy egyszerű fémlemez beárnyékolni, és remélhetőleg,  mire megkapja az Európai kulturális főváros címét addigra a szobor is teljesen letisztul.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...