Monday, April 23, 2012

Formula 1 Bahreini nagydíj 2012


Tudjuk, hogy a a Bahreini polgári lázadások miatt 2011-es évad negyedik nagydíja Kinában volt tartva. Ebben az évben viszont a FIA ugy döntött, hogy lesz Formula 1 Bahreini nagydíj, ami Április 22–én lett megszervezve Szahírban, 30km-re Bahrei fővárosától, Mánámától. A nagydíjra való előkészületek, valamint a pénteki szabadidő edzések aránylag eléggé feszült körülmények között zajlodtak, mivelhogy  a tavaly elkezdődött polgári tüntetések Hamad királysága ellen még mindig tartanak. Az időmérő edzések első két szakaszában senki sem gondolta volna, hogy a Q3 ban S.Vettel lesz a leggyorsabb, hiszen mindenki a Mercedesre tippelt.


Az 57 körből álló nagydíj helyi idő szerint 14 órakkor kezdődött. A Formula 1 történetében már 29 éve nem volt ilyen szituáció mint 2012 ben, hogy négy futamot négy külömböző versenyző, négy külömböző autóval nyerjen meg. Véleményem szerint a legjobb formában levő pilóta a Szahíri pályán K. Räikkönen volt aki mindvégig Vettel nyomában volt és aki egy fontos második helyezetet ért el a versenyen. A Lotus csapat örvendhetett nagyon, mert a dobogó harmadik helyén R. Grosjean állhatott aki már a verseny rajtjánál nagyon jól eljött és a 7. helyről pillanatok alatt a 3.-ra jött fel.  

A Ferrari második pilótája F.Massa úgyszintén nagyon jól kezdte a versenyt, de sajnos a futam végére a kilencedik poziciót tudhatta magának. Maga a verseny, a stratégiák meg a boxkiállások versenye volt, minden istáló a maga módján próbált minél jobban teljesíteni. A Mercedeshez viszonyítva ezen a futamon inkább a Renault motorral feszerelt kocsik voltak a topon. A versenyt Sebastian Vettel nyerte és a huszonöt pontal a ranglista éllére került. Természetesen vele együtt csapata is a száguldó cirkusz éllére tört százegy pontal. J. Buttonnak nagyon pekkes napja volt, az 54. körben gumidefektet kapot, a szerelők elháritották a boxban a hibát de viszont a verseny utolsó előtti körében motor problémák miatt kénytelen volt feladni a versenyt. 


A 2012-es év F1-es világbanoksága egyre érdekesebb, mondhatni, hogy még nagyon sok titkot rejt és izgalmas futamokat amit én is több millió rajongóval eggyütt kiváncsian várok. A következő futam (az 5.) Május 11-13 között Cataluniában a Santanderi Spanyol Nagydíj lesz mertartva.

Pontszerzők: s.Vettel -25pont, K. Räikkönen -18p, R.Grosjean -15p, M.Webber -12p, N.Rosberg -10p, P.di Resta -8p, F.Alonso - 6p, L.Hamilton -4p, F.Massa -2p, M.Schumacher -1p.

A versenysorrend a negyedik futam után: S.Vettel -53pont,  L.Hamilton -49p, M.Webber -48p, J.Button -43p, F.Alonso -43p, N.Rosberg - 35p, K. Räikkönen -34p, R.Grosjean -23p, S.Perez -22p, P.di Resta -15p, B.Senna -14p, K.Kobayashi – 9p ...

Csapat sorrend a negyedik futam után: 1- RBR-Renault -101 pont, 2- McLaren-Mercedes -92 p, 3- Lotus-Renault -57p,  4- Ferrari -45p, 5- Mercedes -37p, 6- Sauber-Ferrari -31p, 7-Williams-Renault -18p, 8- Force India-Mercedes-17p, 9- STR-Ferrari- 6p ...

Monday, April 16, 2012

Formula 1 Kínai nagydíj 2012


Április 14. én szombaton az időmérő edzéseken érdekes dolgokat láthattunk, ahol többek között Nico Rosberg formula 1 pilótai karriejére nézve egy mérföldkő született meg,  ugyanis neki sikerült a legjobb időt futnia a kvalifikációkban, ezáltal megszerezte élete első pole pozicióját. A Mercedes istáló ebben az évben gyakorlatilag csak most a 2012-es év  harmadik nagydíjára állította be teljesen optimálisan a versenyautóit. Igaz, hogy a Q3 ban nagyot segített a a Mercedes pilótájának a gyors hőmérséklet csökkenés (pillanatok alatt 5C°-al hűlt le a levegő) ami elősegítette a kocsi hátsó részének a jobb tapadását és lehetővé tette a rajtrács első helyének megnyerését. A második helyet ugyancsak jó pilótázási stílussal, de ugyanabban az időben jó versenyképes kocsival is L. Hamilton nyerte, de mivelhogy a kvalifikációk alatt a kocsiján sebességváltót cseréltek, emiatt a FIA öt helyes büntetést szabott ki rá,  így csak a 7. helyről kezdhette a Shanghai versenyt. 




Ez nagyon kedvező volt M. Schumachernek, aki második pozicióból kezdhette a futamot. A száguldó cirkusz 2012-es évad harmadik nagydíján 1955 óta nem állt pole pozicióban Mercedes motorral meghajtott kocsi, így a német csapat annál is inkább várta a verseny megkezdését. J. Button és M. Webber a harmadik, illetve a negyedik helyről rajtolhattak, míg a Torro Rosso istáló  teljes mértékben át kellet alakítania  J. Eric Weir kocsiját, ami természetesen szabálysértés, emiatt ő csak a boxutcából kezdhette a versenyt. A kínai nagydíj rajtja S. Vettelnek nem igazán volt kedvező, beragadt és visszaesett a 12. helyre, F. Massának hátulról nekimentek, emiatt kis darabka tört le a hátsó szárnyáról, de szerencsére rádion közölték vele, hogy nincsenek gondok. 

Már az első körökben lehetett észlelni, hogy ebben a versenyben van valami olyan dolog ami a Formula 1 versenyeiben nagyon rég nem volt, amiről a késöbbiekben beszámolunk. A stratégiák eltérőek voltak a csapatoknál, az első tíz pilóta kocsiját lágykeverékű abronycsokkal szerelték  fel, és nagyon sokan három cserés stratégiát választottak, mert köztudott, hogy a Kínai pálya nagyon koptatja a gumikat. Már a hetedik körben Webber jött elsőként gumicserére és közepes keverékűre cserélt. Az előzések kavalkádja tulajdonképpen a hetedik körtől kezdödően indult be, amikor L. Hamilton a boxutcában megelőzte K. Räikkönent. A tizenharmadik körben M. Schumacher jött gumicserére ahol valami történhetett (kerékrögzítési problémák)  mert kimenetele után nem sokkal kocsija elromlott és műszaki okok miatt kénytelen volt feladni a versenyt.



Innen kezdödően a Mercedes csapata változtatta az élen száguldó N. Rosberg stratégiáját,  úgy határoztak, hogy megpróbálják a kétkiállásos takikát. Az 56 körből álló futam egyre izgalmasabb és látványosabb kezdett lenni, a 24 körben Hamilton és Massa párbalyozott amit végül a brit pilóta nyert meg és két kör leforgása alatt a 13.-ról már a 10. helyen száguldhatott az 1,2 km hosszú DRS zónában akár 315 km/h –ás sebességgel. A harmincadik körben Alonso utoléri Massat, akinek csapata rádión közölte vele, hogy engedélyezze az előzést. Button első gumicseréjét annyira elhibázták a szerelők, hogy az élről a hatodik helyre esett vissza. Nagyon nagy etapon keresztül nem lehetett tudni, hogy a második hely tulajdonképpen kinek a birtokában van. Az ötvenedik körben K. Räikkönen hibázik, lemegy az ideális ívről, kocsijának kerekei nagyon sok törmeléket szednek  fel és a második helyről hihetetlenül tíz poziciót veszít !! 

Az 55. körben L. Hamilton is és  M. Webber is megelőzi S. Vettelt aki két körrel a  finish előtt visszaesett az ötödikre. Véleményem szerint a futam leglátványosabb jelenetét M. Webber kreálta, amikor a műfűre csúszva kocsijának első része felemelkedett a levegőbe és pár másodpercig szinte repült. Mint ahogyan említettem az elején, a Kínai nagydíj az elmúlt évek egyik leglátványosabb F1 versenyére sikerült, izgalmas előzések, számtalan pozició váltások, eseménydús fordulatok, pilótázási és boxutcai  hibák, egyszóval egy komplex, nagyon szép Formula 1 fuatmot láthattunk.    
  

Pontszerzők: N.Rosberg -25pont, J. Button -18p, L.Hamilton -15p, M.Webber -12p, S.Vettel  -10p, R. Grosjean -8p, B.Senna - 6p, P.Maldonardo  -4p, F.Alonso -2p, K.Kobayashi -1p.

A versenysorrend a harmadik futam után: L.Hamilton -45pont,  -30p, J.Button -43p, F.Alonso - 37p, M.Webber -36p, S.Vettel -28p, N. Rosberg - 25p, S.Perez -22p, K. Räikkönen -16p, B.Senna -14p, K.Kobayashi -9p, R.Grosjean -8p, P.DiResta – 7p ...


Csapat sorrend a harmadik futam után: 1- McLaren-Mercedes -88pont, 2- RBR-Renault -64p, 3- Ferrari -37p,  4- Sauber-Ferrari -31p, 5-Mercedes-26p, 6- Lotus-Renault -24p, 7- Williams-Renault -18p, 8- Force India-Mercedes -9p, 9- STR Ferrari -6p ...


-         M. Schumacher boxutcai hibályát a futam után fogják ellemezni és esetleg büntetni!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...